Mit várhatsz a testedtől a szülés után és a gyermekágy alatt?

Úgy érzed, mintha éppen lefutottad volna a maratont? Nem csoda, hiszen a szülés csodálatra méltó teljesítmény. Mi vár a testedre most?

Ne engedd, hogy mások tanácsai kihozzanak a sodrodból

6 hét elteltével ismét fitt leszel

A hirtelen változások alatt nemcsak a baba gondozását értjük, hanem a szülés utáni – pszichikai és fizikai – állapotodat is. A gyermekágy időszaka alatt bekövetkezik a méh visszahúzódása, amit kisebb görcsök (ún. szülés utáni összehúzódások) kísérnek. Ezek a szoptatás alatt erősödhetnek. Előfordulhat eleinte erősebb, később már enyhébb vérzés is (ezt tisztulásnak is nevezzük). 


A szülés utáni depresszió szinte mindenkit érint

Aztán itt van az ún. szülés utáni depresszió is, amelyet az ösztrogénszint hirtelen lecsökkenése okoz. Teljesen normális, ha az újszülöttel töltött első hetek alatt túlérzékenynek, ingerültnek, szomorúnak, melankólikusnak vagy egyszerűen csak kimerültnek érzed magad. Ne ess azonban pánikba, a szülés utáni depresszió az anyukák akár 80 %-át is érintheti. Amint azonban a hormonszint ismét megnyugszik, ez az állapot amilyen gyorsan megjelent, ugyanolyan gyorsan el is tűnik. 

A szülés után minden más már csak játék! Te is hallottad már ezt a véleményt? Semmiképpen se engedd, hogy az ilyen butaságok kihozzanak a sodrodból. Minden bizonnyal kimondhatatlan boldogság és szeretet árasztott el, itt vannak azonban az új kihívások, kötelességek és változások is. Ezek teljesen normális dolgok, mégis időbe fog telni, amíg mindezt megszokod. Gyere és nézd meg, mi következhet a szülés után. Felkészülten mindent jobban átvészelsz.
...
Fáradt és kimerült vagy, a baba pedig állandóan sír? Itt van számodra 12 tipp, hogyan nyugtasd meg az újszülöttet.
....

Légy magadhoz jó és kíméletes

Az első év a babával a maratonhoz hasonlíthat számodra: fáradt leszel, és fogalmad sem lesz, mi vár a következő kanyar után, a célszalag pedig elérhetetlennek tűnik majd. Azonban semmi sem annyira reménytelen, ahogyan az elsőre tűnik. És ne feledd – anya lettél, ami már önmagában fantasztikus, ezért semmi sem zökkenthet ki az egyensúlyodból! Igyekezz megélni a babával töltött minden gyönyörű pillanatot, mert ha jelenleg hihetetlennek is tűnik a számodra, észre sem veszed, és máris körülötted fog totyogni! 
..
....

A NIVEA segít neked a babaápolásban

...
Tippjeinkkel és tanácsainkkal igyekszünk hasznos információkat nyújtani, amik megkönnyítik az életed a terhesség és gyermekágy ideje alatt. A NIVEA termékeire és a NIVEA Baby termékcsaládra szintén számíthatsz, amely garantálja a baba bőrének gyengéd ápolását. A NIVEA BABY minden termékét bőrgyógyászok és gyermekorvosok együttműködésével fejlesztettük ki, és mindegyiket valódi anyukák tapasztalatai és kívánságai inspirálták. Így tehát garantálják, hogy kisbabád a legjobb gondoskodást kapja. 
NIVEA