A gyermek pszichomotoros fejlődése

HOGYAN JÁTSSZUNK A GYERMEKKEL ÉS BESZÉLJÜNK HOZZÁ, HOGY MINÉL TÖBB RAGADJON RÁ?
10 hónaposan a gyerekek már általában igen mozgékonyak. Kúsznak, négykézláb másznak (lehet, hogy gyorsabban is, mint szeretnéd), gyakorlatilag bármilyen pozícióból képesek felülni, és lehet, hogy a babád már állni is tud, és óvatosan lépeget a bútorok mentén. Támogasd a pszichomotoros fejlődését.

Biztosíts a kisbabádnak biztonságos otthont

A csemetéd maga a megtestesült energia, és jelenleg leginkább a helyváltoztatás izgatja, és minden érzékszervével vizsgálgatja a tárgyakat. Neked ezért mindig egy lépéssel előrébb kell járnod. Ne hagyatkozz a csúszásgátlókra, a biztonsági zárakra vagy a sarokvédőkre. 

Minden elérhető tárgyat távolíts el, amely nem való a kis kezekbe vagy szájakba. Az alacsony asztal ideális segítség a könnyebb felállásban és az első próbalépések megtételében. És hidd el, hogy a billegő totyogás a kisasztaltól a szekrényig, a szekrénytől a kanapéig, a kanapétól a fotelig a babád egyik kedvenc időtöltése lesz. 

Nem csoda – álló helyzetben a csöppség olyan dolgokat is elérhet, amelyek eddig rejtve maradtak előtte, és ezek kétségkívül sokkal érdekesebbek bármilyen más játéknál. A néhány önálló lépést nagy sikerként ünnepelhetitek, de a biztonság kedvéért mindig maradj nagyon éber. 

...

...

Jééé, a dolgok akkor is léteznek, ha nem látjuk őket!

..

TIPP: Nézd meg a legkisebbek játékait.

Csemetéd emlékezete és gondolkozása is nagy lépést tett előre. Képes például tudatosítani, hogy a dolgok akkor is léteznek, ha éppen nem is látjuk őket. Ezt a fontos képességet különböző játékokkal tovább fejleszteheted és támogathatod. A legegyszerűbb, ha elrejted a tárgyakat egy pelenka alá. A pici gyorsan megtanulja, hogy ha felemeli a pelenkát, visszakapja a játékát. 

 

A bújócska fejleszti az emlékezetet

A nagy kedvenc „KUKUCCS“ játékra a töpörtyűd egyedül is rátalálhat akkor is, ha még egyáltalán nem játszottátok. A gyerekek többsége nagyon szereti a bújócskát. Egyszerűen elbújnak a takaró vagy egy pelenka alá, aztán kikukucskálnak, hogy meglássák a mosolygós arcodat. 
Ez a játék még inkább szórakoztató, ha bújkálás közben keresni kezded őket. Az olyan mondatok, mint pl.: „Hová bújt Tomika?“ vagy „Hol van a mi kis Grétink?“ biztos megnevettetik őket. Ezt a hálás játékot úgy is kipróbálhatod, hogy kezeddel eltakarod a szemed. Meglátod, hogy a kicsikéd mindent megismétel majd utánad. 

A gyermek pszichomotoros fejlődése új kihívások elé állít

Ez az újonnan szerzett képesség azonban a mindennapi életben sok nehézséget is jelent. A csemetéd alaposan kétségbeeshet, ha látja, hogy elmész. Tudja, hogy továbbra is létezel, de nélküle. A félelem az elválástól már a 7. hónap környékén megjelenhet. Ilyenkor nagyon fontos elmagyarázni a kicsinek, hogy ha el is mész egy időre, mindig visszatérsz hozzá. A hiányod okozta szorongás elmúlik ugyan, de a kisbabádnak szüksége lesz a támogatásodra és a szeretetedre. 


Hogyan találjuk meg a kisbabánkkal a közös hangot

Talán már egy vagy két hónap is eltelt, hogy a kisbabád első igazi szavát meghallottad. Eltart még egy ideig, míg a kicsi megtanul igazán beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy a csemetéd nem kommunikál veled. Biztos több közös jeletek is van, amik segítségével megérted, miről is van „szó“. Ha gyemeked például szeretne felkelni a földről vagy az etetőszékből, valószínűleg kinyújtja feléd a karját. Teljesen világos ugyan, mit szeretne, mégis hasznos, ha mindent szóval is körülírsz. „Mit szeretnél? Fel akarsz állni?“ A gyermek így össze tudja kötni a szavakat az egyes tevékenységekkel és dolgokkal. 

Az integetés is a kedvenc jelzések közé tartozik. Eleinte csak szórakozásból tanítsd a kicsit „pá, pá“-t inteni. Később az integetést összekapcsolhatod a távozással. Integess neki mindig, ha elmész, és biztosítsd, hogy vissza fogsz jönni. Meglátod, hogy hamarosan automatikusan visszainteget majd. 

...
Bizonyított tény, hogy azok a gyermekek, akik a beszéd mellett jelelnek is, sokkal hamarabb megtanulnak beszélni. Tudd meg, milyen lépéseket kövess, ha a szó nem elég...

Ne hasonlítgass. Minden gyermek más

Ha a gyermeked fejlődésén gondolkodsz, mindig tartsd szem előtt, hogy minden gyermek egyedüli és senkivel sem lehet összehasonlítani. Minden baba útja egyedi,és nem számít, hogy bizonyos dolgokat hamarabb vagy később tanul meg. A gyermekek ebben az időszakban nagyon gyorsan fejlődnek, ezért az egyes képesség