Fényvédelem GyIK

Kérdéseid vannak a fényvédelemmel kapcsolatban?

Itt megtalálhatod a választ a gyakori kérdésekre.

1. Hogyan barnul le a bőr?

A napfény UV-sugarai arra késztetik a bőr festéktermelő sejtjeit, hogy védekezésként fokozott mennyiségben állítsák elő a melanin nevű barna pigmentet. A melanin, mely természetes módon termelődik a szervezetünkben, elnyeli az UV-sugárzást és felveszi a harcot a szabadgyökök ellen. A melanintermelés testünk természetes védekező reakciója a napfényre. Fontos tudni, hogy a lebarnulás képessége vagy a természetes bőrszín összefüggésben áll azzal, hogy az egyénnél milyen mértékű a bőrkárosodás kockázata.

2. Mit jelent az, hogy fényvédő faktor (FF)?

A FF azt jelzi, hogy az adott fényvédő faktor használatával az ember mennyivel hosszabb ideig tartózkodhat a napon anélkül, hogy leégne. Ez az idő függ a bőr saját védekezőképességétől is (például ha valaki 10 percig lehet a napon anélkül, hogy napégést szenvedne, akkor egy FF 10-es termék használatával a 10-szeresére növelheti ezt az „önvédelmi időt”, vagyis 100 percig lehet a napon). A fényvédelem tehát az egyén bőrtípusától is függ. A legfontosabb pedig, hogy a fényvédelem csak akkor teljes, ha a terméket megfelelő mennyiségben alkalmazzák. A javasolt mennyiség egy felvitelre 2 mg/cm2, ami azt jelenti, hogy arc védelméhez egy ujj hosszúságának megfelelő, egy átlagos felnőtt testére pedig 2-3 evőkanálnyi termék szükséges.

3. Mennyi a megfelelő mennyiség, amit alkalmazni kell?

Egy fényvédő által nyújtott védelem szintje attól függ, milyen mennyiségben alkalmazzák a terméket. Ezért a fényvédő termékeket bőséges mennyiségben kell felvinni minden bőrfelületre. Az emberek gyakran megfeledkeznek olyan testtájakról, mint a nyakszirt, a mellkas felső része és a lábszárak hátsó felülete. A fényvédő termékek használata az egyik kulcstényező a napsugárzás elleni védekezésben: a fényvédőt mindig akkor vidd fel a bőrödre, mielőtt a napra mész, mert így már az első pillanattól kezdve védve vagy. Egy felvitelre egy átlagos felnőttnek 2-3 evőkanálnyi mennyiségre van szüksége. A terméket alkalmazd újra 2 óránként, illetve minden alkalommal, ha fürödtél, megtörölköztél vagy izzadsz.


4. A gyerekeknek más fényvédelemre van szükségük, mint a felnőtteknek?

A gyerekek különösen fogékonyak az UV-sugárzás okozta bőrkárosodásra. Finom bőrük még védtelen, és nagyon kicsi gyerekek esetében bőrük természetes védelmi funkciója még nem fejlődött ki teljesen. A bőr teljes vastagsága és a pigmentáció képessége csak tizenéves korra alakul ki egészen. A gyermekkorban elszenvedett napégések gyakorisága összefüggést mutat bőrrák kockázatával a későbbi életkorban, ezért a gyerekek védelmére magas vagy nagyon magas fényvédő faktorú termékeket kell használni. Az is lényeges, hogy a gyerekek imádnak pancsolni és úszkálni. A fürdés csökkenti bőrük saját UV-védelmi képességét és bizonyos mértékben lemossa bőrükről az UV-szűrőt. A fényvédelem szintjének lehető leghosszabb ideig való fenntartása érdekében a gyermekek számára készült NIVEA naptejek és sprayk "extra vízállóak". 

Az „extra vízálló” tulajdonság tesztelése során a termék használói a Cosmetic Europe sztenderdjének megfelelően 4 x 20 percig fürödtek. Mi azonban kiterjesztettük ezt a fogalmat, és a hosszan tartó vízállóságot úgy határoztuk meg, hogy a teszt résztvevői a termék felvitele után 6 x 20 percig fürödtek, és a bőrükön maradt fényvédő még ezután is több mint 50%-át biztosította az eredeti védelemnek.

5. Meghosszabbíthatom a fényvédelem idejét a termék újbóli alkalmazásával?

A védő hatás nem növekszik az újbóli felvitellel. Ezért fontos, hogy már kezdettől fogva magas fényvédő faktorral kezdj. A termék rendszeresen ismételt felvitele például törölközés és fürdés után, de legalább kétóránként, segít fenntartani a védelem eredeti szintjét.

6. Mit jelent a vízállóság?

A vízállóság tesztelésére létezik Európában egy széleskörűen elfogadott sztenderd, melyet a Cosmetic Europe (a kozmetikai ipar ernyőszervezete) is jóváhagyott. Ennek a sztenderdnek megfelelően minden vízálló fényvédő termékünket egy külső, független intézet tesztelte a vízállóság kritériumai szerint. A teszt során a termék használói 2 x 20 percig (vízálló), vagy 4 x 20 percig (extra vízálló) fürödtek a termék felvitelét követően, és az ezután megmaradó fényvédelemnek még mindig az eredeti szint több mint 50%-át kellett nyújtania. Így a vízállóság nem azt jelenti, hogy a kezdeti fényvédő hatás korlátlan ideig fennmarad.


7. Használhatom még a tavalyról megmaradt fényvédő terméket, vagy most már kevésbé lesz hatékony?

Garantáljuk, hogy a termék a felnyitás után 12 hónapig megőrzi a minőségét. Ha a terméket normál körülmények között, szobahőmérsékleten tárolták és nincs furcsa szaga vagy nem néz ki rendellenesnek, akkor a következő szezonban is használható. A termék eltarthatóságát olyan tényezők korlátozzák, mint a fizikai instabilitás (az emulzió szétválik), valamint a termék illatának és színének megváltozása. Nem helytálló az az általánosan elterjedt vélemény, mely szerint a fényvédő termékek védő hatása idővel csökken, és csak a friss termékek nyújtanak teljes értékű védelmet.

8. Használhatom együtt a fényvédőt a NIVEA testápoló vagy a NIVEA arcápoló termékekkel?

Igen, ez lehetséges, ha először a fényvédőt viszed fel, majd vársz 15-30 percet, mielőtt felvinnéd a NIVEA testápoló vagy a NIVEA arcápoló terméket. Ilyen módon a fényvédőben levő UVA/UVB-szűrőrendszerek védő hatása változatlan marad.


9. Melyek a napallergia főbb okai?

A napallergiát az oxidatív stressz okozza, amely az UV-sugárzás hatására a hámsejtekben keletkezett szabadgyökök miatt keletkezik. Ez kiváltja az immunrendszer túlzott válaszreakcióját, gyulladásos folyamatokat indít el és számos allergiás tünettel jár. Ez az allergia főként az érzékeny bőrű személyeket érinti, így a népesség mintegy 20%-ánál jelentkezik. Nem túl veszélyes állapot, de akit érint annak a számára nagyon kellemetlen. A napallergiát kiegyensúlyozott UVA/UVB-védelmi rendszerrel, különösen magas UVA-védelemmel meg lehet próbálni elkerülni. Emellett a termékben megtalálható aktív sejtvédő anyagok, mint az E-vitamin, segíthetnek erősíteni a sejtek ellenállóképességét a napsugárzással szemben. Annak érdekében, hogy megfeleljünk a fogyasztói kívánságoknak, melyek a bőrápoló hatást különböző szintű napvédelemmel szeretnék párosítani, fényvédő naptejek és sprayk széles választékát kínáljuk. Az érzékeny bőrűeknek a NIVEA Sun Protect & Sensitive termékeket ajánljuk.

10. Mit tehetek a ruháimon levő sárga foltok ellen, melyeket a fényvédő termékek okoztak?

A termékek különféle UV-szűrőket tartalmaznak, melyek az UVA- és UVB-sugarak ellen védik a bőrt. Az UVA-szűrők különösen hajlamosak arra, hogy sárga foltokat hagyjanak. Ez az elszíneződés akkor jön létre, ha a ruha azelőtt kerül érintkezésbe a bőrrel, hogy a termék teljesen beszívódna. Ilyen esetben a ruhát mosószer nélkül elő kell mosni 30 °C-on, majd normál programmal, 30 °C-on ki kell mosni. Ha a foltok makacsak és még a mosás után is láthatóak maradnak, javasoljuk, hogy a ruhát egy órára áztasd be citromsavas oldatba (1 liter vízhez 50 g citromsavat adj). Légy óvatos a kényes anyagokkal és a gyöngyházgombokkal. Javasoljuk, hogy a terméket a tényleges használat előtt teszteld a ruha egy nem látható részén. Alternatív megoldásként azt javasoljuk, hogy a foltokat kezeld a boltokban kapható rozsdafolt-eltávolítóval, a használati utasítás szerint. Ezután a ruhát mosd ki folyékony mosószerrel 30 °C-on. Általános tanácsunk, hogy kerüld a hipót, az „oxi-action” termékeket, a por formátumú mosószer használatát, és ne moss magas hőmérsékleten. Figyelem: fedd figyelembe, hogy a citromsav használata csekély mértékű kockázattal is jár, ha a bőrrel érintkezik (irritáció, allergiás reakció), ha a szembe kerül (irritáció), vagy ha megisszák, illetve belélegzik (irritáció). A bőrrel való érintkezés gyulladást vagy hólyagosodást is okozhat. A szöveti károsodás az érintkezés hosszától függ. Ezért hangsúlyozottan azt javasoljuk, hogy a citromsavval való munka során viselj védőkesztyűt és ne lélegezd be a citromsavport.

11. Amikor fényvédőt használok, miért nem barnulok le ugyanúgy, mint fényvédő nélkül?

Sokan gondolják, hogy a magas fényvédő faktorú (FF) termékek megakadályozzák a lebarnulást – és inkább alacsonyabb FF-os termékeket használnak. Azonban az ember még a legmagasabb szintű napvédelem mellett is lebarnul. Természetesen valamivel hosszabb ideig tart, mint fényvédő nélkül, de sokkal kíméletesebb a bőr számára. A magas fényvédő faktorú termékek védelmet nyújtanak a napégés és az UV-sugárzás okozta idő előtti bőröregedés ellen.

12. Mennyi ideig tarthatók el bontatlanul a NIVEA termékek?

Bontatlan állapotban minden NIVEA termék bizonyítottan eltartható a gyártástól számított legalább 30 hónapon keresztül, hacsak nincs rajta feltüntetve külön a lejárati idő. A hő és a fény egy idő után a termék bizonyos mértékű instabilitását eredményezi. Javasoljuk, hogy dobj ki minden olyan régi terméket, ami szemcsésnek, vizesnek vagy elszíneződöttnek tűnik, vagy a szaga megváltozott.

13. Melyek a napallergia okai?

A napallergiát az oxidatív stressz okozza, amely az UV-sugárzás hatására a hámsejtekben keletkezett szabadgyökök miatt keletkezik. Ez kiváltja az immunrendszer túlzott válaszreakcióját, gyulladásos folyamatokat indít el és számos allergiás tünettel jár. Ez az allergia főként az érzékeny bőrű személyeket érinti, így a népesség mintegy 20%-ánál jelentkezik. Nem túl veszélyes állapot, de akit érint annak a számára nagyon kellemetlen. A napallergiát kiegyensúlyozott UVA/UVB-védelmi rendszerrel, különösen magas UVA-védelemmel meg lehet próbálni elkerülni. Emellett a termékben megtalálható aktív sejtvédő anyagok, mint az E-vitamin, segíthetnek erősíteni a sejtek ellenállóképességét a napsugárzással szemben. Annak érdekében, hogy megfeleljünk a fogyasztói kívánságoknak, melyek a bőrápoló hatást különböző szintű napvédelemmel szeretnék párosítani, fényvédő naptejek és sprayk széles választékát kínáljuk. Az érzékeny bőrűeknek a NIVEA Sun Protect & Sensitive termékeket ajánljuk.




További kérdésed van?

Kérjük, használd a kapcsolatfelvételi űrlapot.

Napvédelem Neked és a szeretteidnek is