Számos megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a pandémiában az emberi érintkezés száma csökkent mind a szűkebb (család, partnerek vagy közeli barátok), mind pedig a tágabb ismeretségi körükben (kollégák, ismerősök, szomszédok). A válaszadók több, mint egyharmada szerint csökkent az érintések száma a közvetlen környezetükben, míg 40% a távolabbi kapcsolataiban tapasztalt csökkenést. A szélesebb kört tekintve az érintések számának csökkenése nem meglepő, hiszen sokan szigetelték el magukat, és korlátozták a fizikai érintkezést a velük egy háztartásban élőkre. A szűkebb körökben az érintések csökkenése eleinte ellentmondásosnak tűnhet, de elég csak a beteg, idős vagy más kockázati csoportba tartozó emberekre gondolni, vagy arra, hogy a legtöbben nem élnek egy háztartásban a legközelebbi barátaikkal. Ezenkívül olyan helyeken, mint Olaszország, Dél-Afrika és Dél-Korea, ahol szigorúan végrehajtották a lezárási intézkedéseket, jelentősen csökkent az érintés mennyisége a közvetlen, de különösen a közvetett társadalmi körökben. Olaszországban a válaszadók több, mint fele szerint a távolabbi ismerősök fizikai kontaktusa a tavalyi évhez képest csökkent. Dél-Koreában a válaszadók 49%-a, Dél-Afrikában 46%-a jelezte a csökkenést. Különösen Dél-Korea esete figyelemre méltó, mivel ott a többi országhoz képest eleve kevesebb fizikai kontaktust létesítenek az emberek – így a kapcsolattartás csökkenése még drámaibbá vált.
Meglepő módon azonban a megkérdezett emberek körülbelül fele jelentette ki, hogy a pandémiában az emberi érintés szintje nem változott jelentősen. A válaszadók 46%-a világszerte azt állította, hogy az átélt érintés mennyisége az elmúlt évben nem változott, míg 51% szerint a külső körben tapasztalt érintések száma nem változott. Ahhoz, hogy megértsük, miért van ez így, közelebbről kell megvizsgálnunk az adatokat, amelyek az érintéssel kapcsolatos viselkedésben figyelemre méltó földrajzi különbségeket tárnak fel. Németországban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és az USA-ban az érintéshez való hozzáállás kevésbé változott, mint más országokban. A járványok súlyossága ellenére a többi országhoz képest kevesebben számoltak be a távolabbi ismerősökkel az érintkezés mértékének változásáról. Németországban az emberek közel kétharmada szerint a távolabbi kapcsolat figyelembe véve nem változott az érintések száma az elmúlt évben. Ausztráliában, Nagy-Britanniában és az USA-ban a válaszadók több, mint fele mondta ugyanezt. Az egyik magyarázat az, hogy ezek az országok eleve nem „érintésbarát” kultúrák. Korábbi globális felmérésünkből tudjuk, hogy Németország, Nagy-Britannia, Ausztrália és az USA a legkevésbé érintésbarát országok, ezért kevesebb viselkedésbeli változás lenne indokolt. Az is lehetséges, hogy ezekben az országokban a járvány súlyosságával és a lezárási előírások szükségességével kapcsolatos szkepticizmus kevesebb megfigyelhető változást eredményezett.
Végül, egyes csoportok esetében az emberi érintés szintje valóban növekedett a járvány idején. A legalább egy gyermekkel rendelkező háztartásokban élő emberek és a 16-19 éves fiatalok majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be a közvetlen kapcsolataikban az érintések számának növekedéséről a többi csoporthoz képest. Ez nem meglepő, mivel sok család több időt tölt együtt otthon. Ugyanakkor a fiatalok és az egyedülálló szülők is majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel mondták, hogy nőtt az érintések száma a távolabbi környezetüket tekintve is. Úgy tűnik, hogy ezeknél a csoportoknál az emberi kapcsolattartás és érintés szükségessége sokkal nagyobb, a félelem attól, hogy elkapják a vírust, vagy megfertőznek vele valakit, aki nagyobb veszélyben lehet.