Emberi érintés a pandémiás világban. Hatások és reakciók

Az új tanulmány szerint az érintés világszerte továbbra is nagyon fontos maradt az embereknek – a vírus ellenére, vagy talán éppen amiatt. A 2020-as felmérés alapján az emberek 87%-a számára kulcsfontosságú az érintés a boldogság teljes megéléséhez. A 2021-es vizsgálatban ez az arány 88%-ra emelkedett. Továbbá négyből három megkérdezett gondolta úgy, hogy az elzártság ébresztette rá őket arra, milyen fontos az érintés az egészség szempontjából. Az eredmények azt mutatják, hogy sokkal világosabban látjuk az érintés fontosságát most, amikor nem tudunk olyan könnyedén és szabadon megérinteni másokat, mint korábban, amikor egy olyan világban éltünk, ahol nem előzött meg minden érintést egy alapos mérlegelés a lehetséges kockázatokról és következményekről. Összefoglalva, a kényszerű elszigeteltség kiemelte az érintés fontosságát az egészségünk és jólétünk szempontjából.

A pandémia előtt az emberi érintésnek olyan gátjai voltak, mint az időhiány vagy a bizonytalanság a társadalmi normákkal, és azzal kapcsolatban, hogy milyen érintés mikor lehet helyénvaló. A legújabb eredmények azt mutatják, hogy a korábbi tényezők ma kevésbé jelentősek. Általánosságban több ember tölt sokkal több időt otthon, és a mindennapjaik kevésbé zsúfoltak. A szociális normákat illetően is kisebb a zavar, mivel a legtöbb ember megérti, hogy az érintés a fertőzés kockázatának növelésével jár. Ugyanakkor összességében sokkal több akadálya van az érintésnek, mint bármikor korábban. A válaszadók több mint kétharmada vélekedik úgy, hogy az érintést most több dolog befolyásolja, mint egy évvel ez előtt. Az adatok szerint közösségként elfogadtuk, hogy most nehezebb fenntartani a fizikai kontaktust, és nem keressük az érintés további lehetőségeit. Ötből négy válaszadó világszerte úgy nyilatkozott, hogy kerülik a testi érintkezéssel járó rituálékat, úgymint a kézfogást, a puszit vagy a rövid ölelést. Ez különösen így van a súlyosan érintett országokban, például Brazíliában, Dél-Afrikában, Olaszországban és Franciaországban, amiből feltételezhetjük, hogy azok az emberek, akik a pandémia által komolyan fertőzött területeken élnek, különösen óvatosak lettek az emberi érintésekkel szemben.

Számos megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a pandémiában az emberi érintkezés száma csökkent mind a szűkebb (család, partnerek vagy közeli barátok), mind pedig a tágabb ismeretségi körükben (kollégák, ismerősök, szomszédok). A válaszadók több, mint egyharmada szerint csökkent az érintések száma a közvetlen környezetükben, míg 40% a távolabbi kapcsolataiban tapasztalt csökkenést. A szélesebb kört tekintve az érintések számának csökkenése nem meglepő, hiszen sokan szigetelték el magukat, és korlátozták a fizikai érintkezést a velük egy háztartásban élőkre. A szűkebb körökben az érintések csökkenése eleinte ellentmondásosnak tűnhet, de elég csak a beteg, idős vagy más kockázati csoportba tartozó emberekre gondolni, vagy arra, hogy a legtöbben nem élnek egy háztartásban a legközelebbi barátaikkal. Ezenkívül olyan helyeken, mint Olaszország, Dél-Afrika és Dél-Korea, ahol szigorúan végrehajtották a lezárási intézkedéseket, jelentősen csökkent az érintés mennyisége a közvetlen, de különösen a közvetett társadalmi körökben. Olaszországban a válaszadók több, mint fele szerint a távolabbi ismerősök fizikai kontaktusa a tavalyi évhez képest csökkent. Dél-Koreában a válaszadók 49%-a, Dél-Afrikában 46%-a jelezte a csökkenést. Különösen Dél-Korea esete figyelemre méltó, mivel ott a többi országhoz képest eleve kevesebb fizikai kontaktust létesítenek az emberek – így a kapcsolattartás csökkenése még drámaibbá vált.

Meglepő módon azonban a megkérdezett emberek körülbelül fele jelentette ki, hogy a pandémiában az emberi érintés szintje nem változott jelentősen. A válaszadók 46%-a világszerte azt állította, hogy az átélt érintés mennyisége az elmúlt évben nem változott, míg 51% szerint a külső körben tapasztalt érintések száma nem változott. Ahhoz, hogy megértsük, miért van ez így, közelebbről kell megvizsgálnunk az adatokat, amelyek az érintéssel kapcsolatos viselkedésben figyelemre méltó földrajzi különbségeket tárnak fel. Németországban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és az USA-ban az érintéshez való hozzáállás kevésbé változott, mint más országokban. A járványok súlyossága ellenére a többi országhoz képest kevesebben számoltak be a távolabbi ismerősökkel az érintkezés mértékének változásáról. Németországban az emberek közel kétharmada szerint a távolabbi kapcsolat figyelembe véve nem változott az érintések száma az elmúlt évben. Ausztráliában, Nagy-Britanniában és az USA-ban a válaszadók több, mint fele mondta ugyanezt. Az egyik magyarázat az, hogy ezek az országok eleve nem „érintésbarát” kultúrák. Korábbi globális felmérésünkből tudjuk, hogy Németország, Nagy-Britannia, Ausztrália és az USA a legkevésbé érintésbarát országok, ezért kevesebb viselkedésbeli változás lenne indokolt. Az is lehetséges, hogy ezekben az országokban a járvány súlyosságával és a lezárási előírások szükségességével kapcsolatos szkepticizmus kevesebb megfigyelhető változást eredményezett.

Végül, egyes csoportok esetében az emberi érintés szintje valóban növekedett a járvány idején. A legalább egy gyermekkel rendelkező háztartásokban élő emberek és a 16-19 éves fiatalok majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be a közvetlen kapcsolataikban az érintések számának növekedéséről a többi csoporthoz képest. Ez nem meglepő, mivel sok család több időt tölt együtt otthon. Ugyanakkor a fiatalok és az egyedülálló szülők is majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel mondták, hogy nőtt az érintések száma a távolabbi környezetüket tekintve is. Úgy tűnik, hogy ezeknél a csoportoknál az emberi kapcsolattartás és érintés szükségessége sokkal nagyobb, a félelem attól, hogy elkapják a vírust, vagy megfertőznek vele valakit, aki nagyobb veszélyben lehet.

Noha a járványnak még nincs vége, az emberek világszerte alig várják a jövőt, amiben ismét több lehetőségük lesz az érintésre. A lezárások és a kényszerű szociális elszigetelődések hosszú hónapjai után a NIVEA adatai azt mutatják, hogy a pandémia rávilágított az érintés életünkben betöltött fontos szerepére, és hogy gyógymód lehet a magányosságra – bár az, ahogyan az érintéssel kapcsolódunk másokhoz, valószínűleg meg fog változni az elkövetkező időkben.

Az adatok szerint a járvány utáni világban az érintés tekintetében a minőség kerül a mennyiség elé – más szavakkal, a közvetlen környezetünk lesz a fontosabb. A válaszadók több mint harmada világszerte azt várja, hogy a családtagok és közeli barátok érintésének fontossága megnő a pandémia után, míg a tágabb körökben az érintések száma csökken majd hosszú távon, ahogyan a jelenlegi változások állandó szokásokká válnak. Az emberek közel fele – különösen Brazíliában, Dél-Afrikában, Nagy-Britanniában, az USA-ban és Olaszországban – számít arra, hogy a válság után nő az érintések száma szűk körben, talán azért, hogy bepótolják az elvesztett időt. Ugyanakkor, noha általánosságban  a tágabb környezetben az érintés visszaszorulására számítanak a járvány előtti időkhöz képest, a 16-19 év közötti fiatalok negyede hosszú távon még több érintésre számít a nagyobb ismeretségi köreiben is. Nem is kétséges, hogy sok bepótolnivalójuk van, és nyilvánvalóan alig várják, hogy több kontaktusban legyen részük, ha egyszer végre lebontottuk a korona emelte falakat.

A pandémia nyomán minden csoport éhezik a bőr érintésére, éppen úgy, ahogyan az étel után tudunk sóvárogni. A vizsgált országokban minden harmadik ember mondta azt, hogy jelenleg túl alacsony az emberi érintések száma, és ötből hárman nyilatkoztak úgy, hogy a válság után szeretnék bepótolni a most kimaradt fizikai kontaktusokat. Ezenkívül az adatok azt mutatják, hogy erőteljesebben vágyakoznak a válság utáni emberi érintésre a világjárvány által erőteljesen sújtott országokban, különösen Brazíliában és Olaszországban. Négy brazilból több, mint három és négyből csaknem három olasz szerint az elszigeteltség miatt minden eddiginél jobban vágynak a fizikai kapcsolatra. És ki hibáztathatja őket? Valószínűleg egyikünk sem felejti el az üres utcák és az elhagyatott kávézók képeit, amikor Olaszország megkezdte a lezárásokat.

Egy dolog biztos: talán időbe telik majd, hogy visszatérjünk a pandémia előtti érintések szintjéhez, a járvány azonban máris maradandó nyomot hagyott a szívünkben és a gondolatainkban – és a bőrünkön is. Most már tudjuk, milyen érzés az, ha nem érinthetjük meg azokat, akiket szeretünk, és ismerjük a magányt és az elszigeteltséget, ami az érintés hiányából fakad. Ha van bármi jó is ebben a krízisben, akkor az az, hogy a pandémia megtanított minket az érintés érzelmi, fizikai és mentális egészségre gyakorolt hatásának újbóli értékelésére. A jövőben, amikor megölelünk valakit, kezet rázunk, vagy félelem nélkül borulunk egymás nyakába, nem fogjuk magától értetődőnek venni ezeket a pillanatokat. Több időt töltünk majd a szeretteinkkel, megerősítjük a kötelékeinket másokkal, és ismét az érintés útján kapcsolódunk majd egymáshoz.