Lilly és Madelaine története

Az érintés megmentette az életemet

Lilly és Madelaine ikrek, akik világszerte 15 millió másik babával osztoznak a sorsukon: túl korán születtek. Igaz történet egy életmentő érintésről.



1

Egy drámaian kezdődő élet

Minden évben körülbelül 15 millió baba jön világra koraszülöttként. Lilly és Madelaine 9 héttel korábban érkeztek. Mindketten a túlélésért küzdöttek: inkubátorba kerültek, és lélegeztetésre is szorultak, folyamatosan felügyelték az állapotukat. Madelaine esélyei mégis rosszabbak voltak; ő lyukas szívvel született. 

Milyen érzés családi fotókat látni magadról? Felismered magadat, vagy úgy érzed, mintha valaki más lenne a képeken?

M: A képeken nagyjából az látszik, ahogyan most is vagyunk – mindig együtt. Anyu és apu már kiskorunktól fogva meséltek arról, milyen nehéz volt az első néhány hét. Majdnem meghaltunk. Szerencsére, az egyik nővérnek eszébe jutott, hogy egymás mellé tegyenek bennünket, egy inkubátorba…
L: Ahol megöleltük egymást, összekulcsolódtak a kis ujjaink. Attól a pillanattól az esélyeink a túlélésre elkezdtek javulni. Madelaine végül képes volt önállóan lélegezni, és a lyuk a szívében is összezárult.
M: Anyu túl gyenge volt ahhoz, hogy meglátogasson bennünket a csecsemőosztályon, úgyhogy apu mindig Polaroid képeket készített rólunk, de ezeken nem sokat lehetett látni. Nagyon kicsik voltunk, és mindenhol csövek lógtak.

 
„A barátaink folyton azt mondják: Nem normális, hogy ennyire közel álltok egymáshoz!”

Lilly

2

Egy örök kapocs

Ez az intimitás köztetek változatlan maradt a születésetek óta?

L: A barátaink azt mondják, sosem láttak még ikreket vagy testvéreket, akiknek ilyen szoros a kapcsolatuk. Folyton azt mondják: „Nem normális, hogy ilyen közel álltok egymáshoz!” Igazából ritkán fordul elő, hogy egy óránál többet vagyunk külön. Túlságosan hiányzunk egymásnak.
M: Állandóan aggódok Lillyért. Ha síelni vagy biciklizni megyünk, Lillynek mindig előttem kell mennie. Máskülönben folyton hátrafordulnék, hogy biztos legyek benne, hogy nem történt vele semmi baj.
L: Ma is éppen olyan szoros a kapcsolatunk, mint amilyen akkor volt, amikor megszülettünk. Minden nap megöleljük egymást.

AZ IDŐ ELSZÁLL. AZ ÉRINTÉS EREJE MEGMARAD.

„Így éreztem anyaként, és ma már tudom orvosként: az érintés gyógyítani tud.”
Prof. Tzipi Strauss

Dr. Tzipi Strauss

A Tel Avivi Sheba Medical Centre neonatológus főorvosa

Ahol a tudomány és a túlélés találkozik

A kenguru módszer a kolumbiai Bogotában indult útjára az 1970-es években. Eredetileg azért dolgozták ki, hogy csökkentsék az inkubátorok leterheltségét, ezzel pedig a kórházi fertőzések és halálozások arányát is. 
A kórházban az anyákat arra biztatták, hogy hosszas öleléseken keresztül érintkezzen a bőrük a csecsemőik bőrével, a szoptatás ideje alatt is. A csecsemők körében a megbetegedések és a halálozások aránya gyorsan csökkent ezután.
Az azóta eltelt években a kenguruzás számtalan, jelentős és tartós előnyét mind a csecsemőkre, mind az új családokra nézve több tanulmány is megerősítette. Igazolt előnyei között szerepel a keringés és a testhőmérséklet stabilan tartása, a jobb alvás, a viselkedési vizsgálatokon elért magasabb eredmények, a fájdalmas beavatkozások könnyebb elviselése és a családi légkör javulása.

Lábmasszázs légzési nehézségek ellen, koraszülött gyermekeknél

Az érintés arra emlékezteti a koraszülötteket, hogy lélegezzenek, azonban ennek biztosítása egy kórház mindennapjaiban elképesztő mértékű munkát jelent. Ezért lipcsei kutatók kifejlesztettek egy olyan módszert, aminek segítségével a babákat félig mechanikusan stimulálhatják. Az előzetes tanulmányok sikerei után most adományokra van szükség, hogy a további vizsgálatokat és fejlesztéseket finanszírozni tudják.

Az érintés megmentette az életemet

Valódi történetek, valódi emberektől arról, hogy mit tapasztaltak meg az életmentő érintések során. Mi a te történeted?
Sandra, Németország
 
A fiunk 12 héttel korábban született. Kilenc hetet kellett az újszülött osztályon töltenie. Minden nap szorosan a bőrünkhöz ölelve tartottuk őt, hogy érezze a meleget, amire szüksége volt. Ezt a módszert hívják „kenguruzásnak". Ma már egy gyönyörű, boldog 2 és fél éves nagyfiú.
Richard, USA

Egy nap a barátnőmmel sétálni mentünk a Delaware folyóhoz. Úgy döntöttem, hogy besétálok a vízbe, de néhány kő rendkívül csúszós volt. Ahogy a vízben gázoltam, megcsúsztam az egyiken. A kő mellett pont egy mély lyuk volt, amibe bele is estem. Próbáltam kijutni, és utolsó leheletemmel még kinyújtottam a jobb kezemet. Egy pillanattal később valaki megragadott, felhúzott, és a víz fölé emelte a fejemet. Egy fiatal nő. Több méterrel mögöttem volt, és amikor lebuktam, nem látott feljönni. Amikor egy másik kéz megérintett, már tudtam, hogy nem fogok meghalni. Ez nyilvánvalóan egy mély és fontos tapasztalás volt.
Lisa, Németország 

A lezárások közepén voltam kiírva a babánkkal. Már két napja vajúdtam. A férjem nem lehetett velem a szülőszobán. Időről időre bejöttek megvizsgálni, de többnyire úgy éreztem, hogy egyedül vagyok a fájdalmammal. Aztán a szülésznők műszakot váltottak. Az új szülésznő bejött, és a hátamra tette a kezét, miközben bemutatkozott. Ez volt az első érintés, amit éreztem, mióta felvettek az osztályra. A gyengédségnek ez az apró, fizikai gesztusa erőt adott. Abban a pillanatban újra bízni kezdtem benne, hogy valahogyan képes leszek világra hozni a gyermekemet.